2015.03.29-31.

Folyók népei                              9.

TÁMOP 3.3.14. B -14/1-2014-0013.

Bentlakásos személyes találkozónk valósult meg 2015. március 29-30-31-én Köröstárkányban.

Az előzetesen zajló foglalkozások keretében felkészítettük tanulóinkat a személyes találkozóra, amelynek programjai között szerepelt a partneriskolák műsora, hagyományaik, jellegzetességeik bemutatásával, a külhoni és magyar diákok közös vetélkedője. (A vetélkedő témájaként az iskolai tananyagban szereplő 48-49-es forradalom és szabadságharc eseményei, helyszínei, mártírjai voltak megjelölve.

Az utazásra a tanulók nagy izgalommal készültek, hiszen az előző találkozás alkalmával már megismerkedtek, jól összebarátkoztak, folyamatosan tartották a kapcsolatot a Facebook közösségi oldalon. 2015. március 29-én vasárnap reggel 7 órakor indultunk. Az út során csak Aradon tartottunk nagyobb városnézéssel összekötött pihenőt, amelynek keretében a Vesztőhely, az aradi vértanúk emlékművének meglátogatása, a Kultúrpalota megtekintése következett. Aradi kitérőnk a Kultúrpalota szomszédságában található játszótér felfedezésével zárult.

Köröstárkányba érkezésünket a partneriskolák műsora, majd a külhoni és magyar diákok közös vetélkedője követte. Nagyon jó hangulatban telt az idő, örültek az újbóli találkozásnak, jól szórakoztak együtt a gyerekek. Este 6 órakor került sor a vacsorára, majd a másnapi közös tevékenység egyeztetése történt meg.

2015. március 30-án reggeli után már jöttek a partneriskola tanulói és közös kiránduláson vettünk részt. Várasfenesre mentünk, ahol igazi kemény túrával megmásztuk a hegyet, hogy megnézhessük Béla-várát. Minden fáradalmat megért a látvány, csodálatos kilátás nyílt előttünk a várhoz érve. Itt és a túra közben is az köröstárkányi diákokat kísérő pedagógus tartott ismeretterjesztést a környékről és a várról. Gyönyörködtünk a panorámában, pihentünk egy kicsit, majd visszatértünk az iskolába, ahol rövid tréning keretében a társadalmi egyenlőség kérdésével foglalkoztunk, majd kézműveskedés, ügyességi játékok, futballmérkőzés következett a helyi általános iskolásokkal közösen. Este az előzetes felkészülés során tanult népdalok közös éneklésére is sor került, ezzel is segítve a partneriskolák kultúrájának megismertetését. Ismét megállapítottuk, hogy mennyivel erősebben élnek a magyar népdalok Köröstárkányban, mennyivel többet ismernek, tudnak, énekelnek. Tábortűz, egyéni produkciók előadása volt még erre a napra tervezve, de ezt a programot az eső elmosta, így majd a nyári táborban valósítjuk meg. 2015. március 31-én délelőtt még rövid ismerkedés történt egy előadás keretében a köröstárkányi népviselettel, hagyományokkal, táncokkal, majd pakoltunk és ebéd után indultunk haza. Útközben Nagyszalontán álltunk meg a Csonka-torony, Szoborpark, Városháza megtekintésére. Magyarországra érkezve Sarkadon tettünk egy rövid sétát, majd megérkeztünk Jánoshidára este 7-kor. Szép, élményben, programban gazdag közös találkozót valósítottunk meg ismét.

Tóthné Eszes Éva

projektmenedzser