2015.06.29-07.05.

Folyók népei                              9.

TÁMOP 3.3.14. B -14/1-2014-0013.

Nyári bentlakásos tábor személyes találkozónk valósult meg 2015. június 29-től július 5-ig Velemben.

Az előzetesen zajló foglalkozások keretében felkészítettük tanulóinkat a nyári táborra, amelynek programjai között szerepelt.

Az utazásra a tanulók nagy izgalommal készültek. 2015. június 29-én hétfő reggel 8 órakor indultunk. Az út során Tatabányán álltunk meg, ahol a Turul-emlékművet tekintettük meg. A 8 m magas, kövekből épült talapzaton álló, a karmai közt Árpád kardját tartó és a fején koronát viselő turul közel 15 méteres szárnyfesztávjával Európa legnagyobb fémből készült madara. Az emlékmű Donáth Gyula szobrászművész tervei alapján készült, teraszáról páratlan kilátás nyílik Tatabányára. Tanulóink a turullal kapcsolatos ismereteiket osztották meg a szobor alatt:

 A turul ősi magyar jelkép. A legenda szerint Emesét, Álmos fejedelem anyját az álmában megjelent turul termékenyítette meg, és azt jósolta, hogy a születendő gyermek királyok őse lesz. Egy másik legendánk szerint pedig őseink a fejedelem álmától vezérelve, melyben a turul mentette meg állatainkat a sasoktól, addig követték a turult, míg az el nem vezette őket Magyarországra, a kerecsensólymok földjére.

Majd Tatán az Öreg-–tónál tartottunk kis pihenőt. A délután folyamán Komáromban töltöttünk több időt, amikor megtekintettük a Monostori erődöt idegenvezető kíséretében.

Kőszegen fogyasztottuk el a vacsorát a Kék Huszár étteremben, ami nagyon finom volt, majd elfoglaltuk a szállást Velemben. Miután mindenki kipakolt, a nap zárásaként vetélkedőt tartottunk Trianon témában, majd tréningen vettünk részt. Csapatindulókat írtunk, zászlót készítettünk, különböző gyakorlatokat oldottunk meg sok nevetés kíséretében. Tíz óra után került sor a tisztálkodásra, majd lámpaoltásra.

  1. nap (kedden) Magyarországon élő népcsoportokkal foglakoztunk csoportmunkában, majd tettünk egy rövid túrát a Szent Vid-templomhoz. Házigazdánk, Kern István részletes előadást tartott Velem, a Szent Vid-templom, a vár történetéről. Érdekesség volt számunkra, hogy a vár kapitánya volt Jurisics Miklós, a kőszegi vár névadója is. Ebéd után Kőszegre kirándultunk, ahol városnézés után a Jurisics-várban interaktív múzeumlátogatáson vettünk részt. Vacsora után a táborba visszatérve csoportmunka következett, érdekes logikai feladatok megoldását végeztük közösen.
  2. nap (szerda) délelőtt uniós totót oldottunk meg, majd végre indultunk Bécsbe, ahol rövid városnézés (Sisi Múzeum, Bécsi Állami Operaház, Szent István Székesegyház) után következett a Schönbrunni Kastély megtekintése. Csodálatos volt a 40 szobán át tartó kastélylátogatás, majd az azt követő lovaskocsikázás a hatalmas és gyönyörű parkban. A látottakból tesztlapot töltöttünk ki párban, majd csoportmunkára is sor került. A vacsorát ismét Kőszegen fogyasztottuk el. Az esti kézműves foglalkozás közben gyakran felidéztük a nap élményeit is.
  3. nap délelőtt Gyöngyösfaluba látogattunk el, ahol egy hatalmas kalandparkban próbálhattuk ki ügyességünket, majd Szombathely nevezetességeivel ismerkedtünk meg. Székesegyház, Zsinagóga, Járdányi Paulovics István Romkert szerepelt a városnézés útvonala között. A Magyarországon élő különböző népcsoportok jellemzői volt a nap egyik témája. Délután Sárvárra utaztunk, ahol a Csónakázó-tó és a Nádasdy-vár megtekintése után strand következett. Élménydús délutánt töltöttünk a fürdőn, így az esti előadás és vetélkedő kissé fáradt hangulatban zajlott.
  4. nap Kirándulással töltöttük a napot Fertődön. Délelőtt az Eszterházy-kastély látogatása, a művészeti stílusjegyek megismerése szerepelt a múzeumlátogatásban. Az idegenvezető sok érdekességgel gyarapította ismereteinket. Ebéd után sétahajózás részesei lehettünk a Fertő-tavon. A hajókapitány folyamatos előadásával mélyítette ismereteinket. Ausztria és Magyarország kapcsolatának megismertetését sok történelmi ténnyel támasztotta alá, de a környezet bemutatásával, a tó élővilágával kapcsolatban is sok új információhoz jutottunk. Este a nap eseményeiből volt kérdés-felelet, az egyéni válaszadók kaptak egy-egy szem cukrot a helyes válaszért.
  5. nap (szombat) délelőtt Szombathelyre utaztunk. Városnézés után ismét egy kalandparkba látogattunk el, ahol testmozgás gyanánt számtalan izgalmas sporteszköz próbálhattunk ki.

A délutánt Velemben töltöttük. Felidéztük a tábor során látottakat, Sopronnal kapcsolatos ismereteinket rendszereztük, kis vetélkedőt szerveztünk az eddigi élmények, látottak, hallottak alapján. Kézművességgel, üvegfestéssel, gyöngyfűzéssel foglalkoztunk.

Az estét előbb kincskeresés, majd tábortűz tette élménydússá, ezt követte a táncház, ahol felvillantottak tanáraink egy-egy palóc és hajdúsági táncot. Végül nagy diszkótánc zárta a napot és a tábort.

  1. nap (vasárnap) a szokásos reggeli torna után következett a csomagolás, szobarendezés, majd indultunk haza. Útközben Keszthelyen a Festetics-kastélyt néztük meg idegenvezető útmutatásával, érdekességeket feltáró magyarázataival.

Utunkat folytatva még megálltunk Balatonszéplakon, ahol egy jó fürdőzés után megebédeltünk. A buszon hazafelé felidéztük a 7 nap eseményeit, villámkérdésekkel, játékos feladatok megoldásával zártuk a tábort. Este 9 óra értünk haza.

Tóthné Eszes Éva

projektmenedzser