A.1.1. Erdei iskolák, ökotáborok

Szilvásvárad, 2014. május 26-29.

A program felépítésekor a környezeti nevelés hármas egységét tartottuk szem előtt:

·         Érzékszerveinkkel fedeztük fel az erdőt (SZÍV), az erdő szereplőire és a köztük lévő kapcsolatokra helyezve a hangsúlyt.

·         „Természetbúvárkodás” (FEJ) volt a cél, már az ember-erdő kapcsolatot kiemelve (Erdészeti Múzeumfoglalkozás).

·         A tevékenykedés, a saját alkotás (KÉZ) került előtérbe, amikor is a gyerekek az alkotás révén úgy érezhették, hogy ők is a természet tevékeny részesei.

 A napok végén (erdei TOTÓ, rajzok) és az erdei iskolazáró napján is kiemelt szerepe volt az ismeretek játékos formájú visszakérdezésének, átismétlésének.

Az erdei iskola ideje alatt a gyerekek „pacákat” gyűjtöttek – az általuk készített pacalapokba bepecsételve – aktivitásuk és „jó cselekedeteik” elismeréséül. A legtöbbet gyűjtő Pacakirállyá és királynévé vált – értékes erdészeti kiadványokkal gazdagodva – a tábor végeztével.

 

Keszthely, 2014. szeptember 22-25.

Az erdei iskola résztvevői 36 felső tagozatos diák volt. A helyszín kiválasztásának egyik szempontja az volt, hogy eltérjen tanulóink lakóhelyének jellegétől. Ezért esett a választás hegyvidékre, valamint vízpartra. Továbbá nagyon fontos szempont volt a diákjaink hátrányos helyzetéből adódó azon megfontolás, hogy a Balaton környékére szervezzünk erdei tábort, mert - a szülők anyagi helyzetéből következően - diákjaink elenyésző százaléka juthat el csak a Balatonra. Ezért esett a választásunk a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkra.

Az erdei iskolai tanulás céljaként a helyszín kiválasztásakor szerettük volna a diákok ismereteit bővíteni, képességeiket fejleszteni a tantervhez illeszkedő, előre kialakított program alapján. Minden programelem bevonásával azt a célt szerettük volna elérni, hogy a diákok fedezzék fel a helyszín adottságait, ismerkedjenek meg a Balaton- felvidék földrajzával, növényeivel, állataival, az épített környezettel, az ott élő emberekkel, a helyi történelemmel, kultúrával. Az erdei iskola projekt célkitűzéseit a tábor lebonyolításával maradéktalanul tudtuk érvényesíteni.

Bogács, 2015. június 15-17.

2015. júniusában programokban és élményekben gazdag erdei táborozáson vettünk részt Bogácson.

Az első két nap programja kissé felcserélődött az időjárás viszontagságai miatt.

A megérkezés dél körül történt a Zöldvár Gyermek és Ifjúsági táborba. A hazai elemózsia elfogyasztása után strandra indultunk, mert csak erre a napra jósoltak jó időt. Szerencsére ki is próbálhattuk valamennyi medencét.

Másnap az ebédlőben egy előadást hallgattunk a „Cigány kultúra régen és most” címmel. Ebéd után jött a túravezető bácsi, és elindultunk a bogácsi kilátóba. Nagyon szép táj látványa fogadott, a Bükk hegység aljában elterülő falu és a környező hegyek lenyűgözték a gyerekeket. Innét utunk a horgásztóhoz vezetett. Ezt a tavat a helyi „Szoros” patak táplálja. Itt beszélgettünk a víz körforgásáról, a halakról. A vacsora után készültünk a Bükkbe éjszakai túrára.

Az éjszaka fénypontja a bátorságpróba volt. Ez abból állt, hogy az erdő mélyére, egy adott pontig egyedül kellett begyalogolni. A felső tagozatosak kiállták a próbát, bár volt egy kis félelem. Június 17., A harmadik napon foglalkozások vártak ránk. Festhettünk poháralátéteket, készítettünk karkötőt, de a legnagyobb sikere az íjászkodásnak volt.

Ebéd után indultunk a Tisza-tavi Ökocentrumba Poroszlóra.

Nagy élmény volt a 3D-s vetítés megtekintése, a Tisza-tó vízi világáról, madarairól. Ezután jártuk be Európa legnagyobb édesvízi akváriumát.

 

 

Megjelent: 2731 alkalommal