A.1.2. Alkalomszerű mozgásos tevékenységek

Időpont: 2014.02.15.

Indulás: 7.30 óra (Jászsági Általános Iskola Petőfi Sándor Ált. Isk. Tagintézménye)

Túra helyszínei: Mátraháza – Kékestető – Parád – Parádfürdő - Gyöngyös

Létszám: 30 fő (+5 fő kísérő)

Állatkerti látogatás

2015. június 11-én az 1-2-3. évfolyam  - több, mint 60 gyerek, 8  pedagógus kíséretében-a Jászberényi Állatkertben egész napos kiránduláson vehetett részt. A környezetismeret tananyag elméleti megismerése után a gyakorlatban is megfigyelhettük a vadon élő állatok, illetve a háziállatok testfelépítését, életmódját, szokásait. Minden látványetetésen részt vettünk, így a zoopedagógus hasznos információkkal egészítette ki tanulóink alapismeretét. Ebéd után a közeli szabad füves területen sportvetélkedőket szerveztünk korosztályonként, ahol testi képességek mellett a gyermekek tudását is teszteltük. Az állatkerti látogatás során megismert új információkból kvízjátékot állítottunk össze előzetesen minden évfolyamon tanító pedagógussal. Az állatkert területén lévő játszótéren szabad játékra is jutott idő. Legszívesebben az állatsimogatóra emlékeznek tanulóink, hiszen néhányuknak még nem nyílt alkalma kecskéket, nyuszikat simogatni. Kellemes napunk zárásaként – hogy enyhítsük a forró napsütést - fagyiztunk. Élményekkel gazdagon, vidáman, ugyanakkor fáradtan érkeztünk iskolánkba.

„Én szeretem az állatokat, 
Elnézem őket, 
ha játszanak, alszanak vagy tűnődnek 
titkaikon és a világon. 
Hidd meg, barátom, 
nekik is vannak titkaik, 
s csak annál nehezebb talán 
számukra ez a sok talány, mert nincsenek rá szavaik. 

Tégy próbát, hisz ember vagy: értsd meg 
a bennük szorongó miértet; 
segíts nekik, mondd ki helyettük 
azt, ami ott ködlik a testük 
vaksi lelkében – vidd közelebb 
az állatokhoz az embereket, 
hogy megértsenek végre minket. 
S mi is őket, kisebb testvéreinket „            (Rónay György)

2015.05.10

2015.05.11

 
 

Atlétika

 
 

Kézilabda

 
 

Kosárlabda

Megjelent: 2929 alkalommal