Nyomtatás

B.4.0. Konfliktus- és iskolai agresszió kezelési program

Iskolánkban a 2014/2015-ös tanév második félévében 11 csoportban vettek részt tanulóink a Konfliktus és agresszió kezelő programban csoportonként 3x45 perces foglalkozáson.

Az iskolai élet mindennapjai során számtalan esetben alakulnak ki konfliktusok a diákok, diákok-tanárok között, melyek sokszor nem megfelelő módon kerülnek megoldásra. Egyre gyakrabban fordul elő a diákok között az agresszió. Ezek helyes kezelésére állítottam össze egy feladatsort külön az alsó és külön a felső tagozatosok részére életkori sajátosságaiknak megfelelően, amely során a diákok megismerkedtek a konfliktus fogalmával, fajtáival, a megoldás módjaival. Ehhez szükséges, pl., hogy reális önismerettel rendelkezzenek.

A program elején közösen kialakítottuk a foglalkozás szabályait, melyeket minden résztvevő elfogadott, és a foglalkozás során be is tartott.

Célunk az volt, hogy hasznos, tanulságos, szórakoztató és jó hangulatú programokon vegyenek részt a gyerekek, és élményszerűen élvezhessék a program adta lehetőségeket.

Bízom abban, hogy a gyerekek ismeretei bővültek, képesek lesznek a konfliktus helyzeteket megelőzni, a felmerült helyzeteket pedig megfelelő módon megoldani.

A különböző csoportok életkoruknak megfelelő foglalkozásokon vettek részt. Iskolánk tanulói létszáma: 159 fő. Ebből 158-an vettek részt aktívan a programban, ez tanulóink 99%-a. A foglalkozások jó hangulatban teltek, a gyermekek felszabadultak és aktívak volt. Bátran fogalmazták meg véleményüket, és kérték, hogy jövőre is legyenek ilyen játékos és tanulságos foglalkozások.

Részvétel az egyes foglalkozásokon:

1. csoport 7. o.                       16 fő

2. csoport 5-6-7-8.o.              13 fő

3. csoport 3. o.                       14 fő

4. csoport 2. o.                       14 fő

5. csoport 5. o.                       14 fő

6. csoport 8. o.                       15 fő

7. csoport 6. o.                       14 fő

8. csoport 1 o.                        14 fő

9. csoport 1-2. o.                    14 fő

10. csoport 4. o.                     14 fő

11. csoport 3-4-5. o.               16 fő

 

Megjelent: 3098 alkalommal