Nyomtatás

A.1.1. Erdei iskolák, ökotáborok

Erdei iskola 2014.05.13-16. Helyszín: Bogács

2014. május 13-16-ig 45 tanuló és 5 nevelő részvételével Bogácson erdei iskolában voltunk.

Cserépfalván túráztunk az Ősember-barlanghoz, majd Milleneumi kilátóhoz mentünk. Vacsora után éjszakai túrát tettünk.

 A második napon Poroszlóra kirándultunk, a híres Tisza-tavi Ökocentrumba.

Rengeteg élménnyel, látnivalóval, tudással gazdagodtunk. Voltunk 3D-s moziban, ahol 12 perces természetfilmen keresztül átélhettük, milyen egy szép őszi napon hajózni a Tisza-tavon. Azután ezt élőben, csónakázás közben is kipróbálhattuk. Több, mint 12 kilométeren át csodálhattuk meg a Tisza-tó növény- és állatvilágát. A csónak vezetője egyben az idegenvezetőnk is volt, aki szinte megállás nélkül mesélt az itt élő madarakról, növényekről.

A kisebb gyerekekkel jó néhány vidám percet tölthettünk el a Játszóházban. Este jót nyársaltunk.

 A harmadik napon Lillafüredre utaztunk, ahol a híres lillafüredi barlangok közül az Anna-mésztufabarlangot jártuk végig. A Palotaszállótól nem messze található három barlang közül az Anna - barlangnak az a jellegzetessége, hogy mészkövei növényi mintákat őriznek, kialakulása miatt világritkaság. A barlangból kijőve a vízesésekben gyönyörködhettünk majd végigvonultunk a költők sétányán.

 Visszafelé betértünk Mezőkövesdre a Matyó Múzeumba és a Mezőgazdasági Gépmúzeumba.

 Az utolsó napon Projektzárót tartottunk, ahol az elmúlt napok látnivalóit, a tanultakat foglaltuk össze. A kisebbek rajzolással, a nagyobbak fogalmazások, feladatlapok készítésével elevenítették meg a látottakat. Az eseményekről látottakról színes tablók is készültek, melyek sokáig emlékeztetnek majd e nagyszerű napokra.

 Fájó szívvel indultunk haza azzal a reménnyel, hogy hamarosan egy újabb erdei iskolába utazhatunk el.

Sas Gáborné

pedagógus

 

NAGYVISNYÓ, 2014.09.23-26.

Az előzetesen megírt programtervezet időpontjai és programpontjai teljes egészében megvalósultak.  Ezért erről nem tudok az újdonság erejével beszámolni.

Inkább a következőkre szeretném az olvasók figyelmét felhívni: A gyerekek véleménye szerint ez valóban erdei iskola és nem városi iskola volt. Az erdő közepén voltunk a Bükk hegységben, elzárva a civilizációtól, így a televíziótól és az internettől is.  Ébredéstől takarodóig beosztottuk minden percüket, ami napi 16 órás szolgálatot jelentett az öt pedagógusnak. Nagyon pozitívan értékelték, hogy beszélgettünk velük az ágyuk szélén, kézműves foglalkozás közben, utazások során stb. Sok olyan dologra hívtuk fel a figyelmüket, amit otthon nem biztos, hogy számon kérnek rajtuk, pl: tedd rendbe az ágyadat, hajtogasd össze a ruháidat vagy söprögesd ki a „lakásodat”!

Programjaink igen változatosak voltak, és igen különbözőek. A hegyi túrázástól a kézműves foglalkozáson át a kreativitásukra támaszkodva valósítottuk meg az első két nap programjait. Ezek a foglalkozások egyéni, kiscsoportos és teljes létszámos formában zajlottak. Hallgathattak indián népzenét és tanultak indián táncot is. Bátorságukról is tanúbizonyságot adhattak, amiről az volt a pedagógusok véleménye, hogy még van mit fejleszteni.

A harmadik nap újabb tanulási lehetőséget nyújtott a gyerekeknek, hiszen ellátogattunk az Aggteleki cseppkőbarlangba, ahol 1 órás túrán vettünk részt. Ez a program egészen lenyűgözte őket. Nemcsak a cseppkövek keletkezéséről tanulhattak, hanem zenehallgatással megtapasztalhatták a barlang akusztikáját, illetve fényjátékban is részük volt. A csoportunkhoz csatlakozó idegenek megdicsérték a gyerekeket, mert nagyon jól viselkedtek.  Délután pedig a felújított egri strandon voltunk, mely olyan nagy, hogy mi felnőttek is nehezen tájékozódtunk benne. A gyerekek meglepődtek azon, hogy milyen drága a belépő, pedig még kedvezményes is volt. Két medence termál vizében pancsolhattak, ami nagyon kifárasztotta őket.  Megnézhették a medencetípusokat és csodálhatták a modern beléptető rendszert. Ezt a napot nyársalással zártuk, mely csak akkor valósulhatott meg, ha szedtek száraz faágakat és fejszével vágtak fel gyújtóst.

Megjelent: 2595 alkalommal