Nyomtatás

A.2.2. Nyelvi témahét

Nyelvi témahét 2015 Goethe Intézet programja

Az idén megrendezett témahéttel a legfőbb célom a német nyelv tanulásának népszerűsítése volt. Ezért kapcsolódhattak be a legjobb angolosok is a Goethe Intézet zenés, nyelvtanító programjába. A figyelmet arra szerettem volna felhívni, hogy a németet játékosan interaktív módon is lehet tanulni. Igyekeztem megéreztetni a már eddig is németet tanulókkal az idegen nyelvi tudás sikerélményének ízét.

Nagy örömömre szolgált, hogy a már több éve németet tanuló 7. osztályosok többsége megértette mind a Goethe programban, mind a nyelvi témahét óráin szereplő quíz kérdéseket, és a csoportokban egymást erősítve válaszolni is tudtak ezekre.

 Ez a program nagyon jól megmutatta, hogy már első osztálytól kezdve milyen nyitottak a kisebb gyerekek is a nyelvtanulásra, ha azt szórakoztató módon lehet művelni. A dalocskák, az egyszerű nyelvezet, a közérthető mesék a mozgások kíséretében, a folyamatos gyakorlás révén könnyebben elsajátíthatóak. Mind a Goethe Intézet programján mind a három interaktív órán lelkesen részt vevő gyerekek visszajelzése, a program iránti tetszésüket fejezte ki.

Pásztorné Földes Györgyi

tagintézmény-vezető

 

NÉMET nyelvi témahét

A 2013. 11. 11-től 2013. 11. 15-ig tartó témahét 5 német óráján mintegy 24 tanuló az iskola 20%-a vett részt. A legtöbbjük hátrányos helyzetű, (HH) illetve halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) gyermek. A csoportot a 6. és a 2. osztály alkotta. Tanórai rendszerű oktatásban a 6. osztály tanulja a német nyelvet. A 2. osztályosok szakköri formában ismerkednek mindezzel.

A vegyes csoportok kialakításával, valamint a nyelvi tudásnak megfelelő szintekhez mért nyelvoktatási módszerek megfelelő kiválasztásával, mindkét csoportnak élvezhetővé, jó hangulatúvá, és az interaktivitás révén minden gyermeknek a maga képességének megfelelően, a tudásbeli ismereteket hatékonyan megszerezhetővé váltak a foglalkozások.

A tematikában lefektetetteket sikerült a legoptimálisabban elérnünk. A nyelvi és országismereti ismeretek mellett fejlődhetett a gyermekek kézügyessége, a kisebbek szerepjátékban vehettek részt, a nagyobbak pedig önállóan készítették el a német néphagyományokhoz, szent Márton legendájához kapcsolódó hagyományos almás ételeket. Ezek elfogyasztása közösen történt.

Lámpás körmenetünk során meglátogattuk a helyi óvodásokat is, akiknek spontán műsorként előadtuk a témahét folyamán megtanult, szintén a szent Mártonhoz kapcsolódó, libáról szóló dalocskát.

A témahét folyamán valamennyi kompetencia területet sikerült fejlesztenem gyermekeinkben.

 

Angol nyelvi témahét – HALLOWEEN

Az angol nyelvi témahét keretein belül a Halloween eredetével, szokásaival ismerkedtünk meg. Olvastunk a Halloween ősi hagyományairól, végig néztük - megtanultuk az ünnephez kapcsolódó jelképeket (boszorkány, szellem, töklámpás, kísértetház…) szokásokat. Játékos kvíz formájában ismételtük, mélyítettük el a megszerzett információkat, szókincset.

Kézügyességünket is fejlesztettük: „csontvázat készítettünk”, mozgatható testrészekkel; illetve az ünnep egyik emblematikus jelképét a sütőtököt, mintáztuk meg színes kartonból.

A gasztronómia oldaláról is megközelítettük az ünnepkört. A hagyományosan készített ételeket (sütőtök, mint fontos alapanyag), illetve az ilyenkor elkészíthető parti falatkákat is. Természetesen az elkészítés módját, receptjét, hozzávalókat is angol nyelven böngésztük, a konkrét elkészítés előtt.

Majd egy kis süteménysütéssel zárult a hét, ami nem meglepő módon, a legnépszerűbb mozzanatnak bizonyult.

A gyerekek jól érezték magukat, mivel ez a kísérteties hangulat nem áll távol tőlük. A manuális tevékenykedést is élvezték, főként a sütés hadműveletet. Élménydús – eredményes hetet zártunk.

Megjelent: 3274 alkalommal